HETI VÁLASZ 2004. május 27.

Parttalan Balaton

Ingatlanspekuláció a rajzasztalon meghúzott határok mögött

 

Hol a tó határa? Másképpen feltéve a kérdést: hol a part határa? A Balaton mai, vízhiányos állapotában nehéz válaszolni a feltett kérdésre. Nézzük meg a térképet. Csak nem mindegy, hogy melyiket! - figyelmeztetnek a civil egyesületek, amelyek szerint a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által készített térképek meghamisítják a partvonalat.

   
 

Hatalmas értékről, ingatlanokról, végül is pénzről van szó. A Balaton megóvásáért fellépő egyesületek azt állítják, hogy ingatlanspekulációs céllal csapolták le a tavat. Persze az így nyert szárazföldet csak akkor lehet eladni, akkor lehet rá építeni, ha a hivatalos térkép szerint ott nem víz, hanem belterület van. Tény, hogy a Balaton partvonalát hatóság jelölte ki. De vajon minek az alapján? Meghamisított térképekkel - állítják civilek, egyesületek, amelyek keresik a jogorvoslást. A korábbi partvonal-megjelölés fogalmát és meghatározási eljárását ugyanis az Alkotmánybíróság 1996- ban eltörölte. Ők erre hivatkoznak.

Balti pontok

A Balaton partjának kijelölését egy 1964-es törvény írta elő. A végrehajtására hozott kormányrendelet a Közép- dunántúli Vízügyi Igazgatóságot (KDTVízig) bízta meg a partvonal és a meder találkozási vonalának meghatározásával. Ennek gyakorlati megvalósításánál azonban egy 1970-ben született tárcaközi határozat már - az előírtaktól eltérően - a balti tengerszint fölötti magasságot (104,41 Bfm) vette alapul. Vagyis nem ott jelölték ki a partot, ahol azt a víz rendszeresen elborítja, hanem egy - tengerszint feletti - pontnál. Ez sok helyen a szárazföldre esett, máshol pedig mélyen a Balaton medrében jelent meg. Ezeket a vonalzóval megállapított területeket 1972-ig a KDTVízig megküldte a földhivataloknak bejegyzésre, miközben a Balatonra a balti mértékegységre való átigazításról csak 1973-ban született meg a hatósági (113/1973/ OFTH) utasítás. Akkor rendelték el a magassági felméréseket is, a valós állapotokat pedig csak 1978-ban és 1985-ben helyszínelték. A rajzasztalon meghúzott úgynevezett jogi partvonal a belterület határaként azonban mind a mai napig megjelenik a vízügy és a földhivatalok térképein. Annak ellenére történik ez, hogy a 17/1996-os alkotmánybírósági határozatnak megfelelően az akkori kormány egyértelműen rendelkezett a meder és a part vonalának megállapításáról. Eszerint - a már állandósult part kivételével - a mértékadó vízhozam mellett kell megjelölni a partvonalat.

Veszélyben a nádasok

A 72/1996-os kormányrendelet ellenére a jogi partvonal nemcsak a Balaton jelenlegi hivatalos partvonala, hanem e fogalom a jogalkotásban is tovább él. A 2000-ben megszületett úgynevezett Balaton-törvényben több helyen szerepel, de meghatározó a 16. paragrafus, amely arról rendelkezik, hogy a tó belterületi határa a jogi partvonal. Ez sok helyen több száz méterre van a mederben, vízben, nádasban. Odáig minden beavatkozás megengedhető, így a kotrás, feltöltés, mederalakítás. A KDTVízig a 2000-es törvénynek és a rá következő kormányrendeletnek eleget téve a régi - hamisított - partvonallal készítette el a Balaton partvonal-szabályozási tervét és adta át azt további tervezésre a VÁTI Magyar Településfejlesztési és Urbanisztikai Kht.-nek (VÁTI). A Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készített tanulmányterveket ezekben a napokban véglegesítik és íratják alá az egyes balatoni önkormányzatokkal, hogy legkésőbb július 31-ig minden egyes településre - példátlan módon - külön-külön kormányhatározat szülessen belőle. Lapunkat a KDTVízig sajtóreferense úgy tájékoztatta, hogy a partvonal-rehabilitációs terveket június 30-ig lezárják, eddig az érintett önkormányzatok egyharmadával egyeztettek.

   
 

A VÁTI tehát eleve nem valós állapotokat tükröző térképek alapján dolgozott és jelölt ki többek között az előírtaknál nagyobb százalékban úgynevezett közhasznú parti sétányokat a nádasokban is, s a KDTVízig előírása alapján vagy több száz kikötőt jelölt be a tanulmányterveiben. A tervezett építkezések a még érintetlen északi természetes partot veszik célba. Tihanytól Vonyarcvashegyen át Balatonmáriafürdőig láncszerűen fűzik föl - a térképeken - a kikötőket a nádasokban. A környezetvédelmi törvény ugyan szigorúan megtiltja az ilyen jellegű természetkárosítást, az úgynevezett 1998-as nádrendelet pedig a nád minősítésétől függetlenül tiltja a beavatkozást. A 2000-es törvény egyik rendelkezése azonban megengedi, hgy a IV-V. osztályú nádasban - a már elláposodott füzesekben - kikötőket, strandokat építsenek. Ezért a KDTVízig térképein, majd a VÁTI tanulmányterveiben következetesen IV-V. osztályú nádat tüntettek fel az I. és III. osztályú helyén is - ha egyáltalán feltüntették a nádasokat.

A környezetvédő egyesületek ez ellen, amint a Balaton partvonalának jogtalan meghatározása ellen is felléptek, az érdekek azonban erősebbek. Az úgynevezett településfejlesztés, "minőségi" turizmus, nagyszabású idegenforgalmi elképzelések reményével megnyerték a helyi polgármesterek többségét, akik sem a jogszabályok rejtélyeivel, sem a valós szándékokkal nincsenek tisztában. A Balaton medrének további beépítését több évtizede tervezik, ezért - noha az az állam kizárólagos tulajdona - hatalmas nádasok, vízi területek kerültek magántulajdonba. Balatonmáriafürdőn például egybefüggő tizenhét hektár nádast szerzett meg az Agro-Pannon Kft. Hasonlóan jogszabályellenesen kerültek ki a vízügy kezeléséből balatoni területek Badacsonytomajnál, Badacsonytördemicnél, Balatonkenesénél. A VÁTI által meghúzott öt-harminc méter széles sétányok részben ezekhez az új, mederben lévő "birtokokhoz" nyitnak bejárási lehetőséget, de egyben magántulajdonú telkekből is levágnak e célra telekrészeket. Sok érintett tulajdonosnak viszont erről fogalma sincs, mivel nem tudnak a tervekről, és meglepetésként fogja őket érni a hamarosan kormányhatározattá váló kisajátítás, ami ellen állítólag fellebbezni sem lehet.

Folytatás az EU-bíróságon

A Balaton medrének "hasznosítását" az északi oldalon eddig a földtani viszonyok szerinti magas vízállás akadályozta. A mostani tervezéskor Kling István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelet igazgatója utalt is egy 1982- es határozatra, amely azt írja le, hogy akár 2,2 méter magas partfalakat is építhetnek. Az úgynevezett partrehabilitációnak és az azt kísérő vízleengedésnek ez az egyik kulcsa: a magas vízállásnál túl költségesen, lassan és nagy munkával lehetne megépíteni e partvédő műveket, ezért 1998 és 2000 között szabályosan lecsapolták a Balatont. Ezért a hivatalos jegyzőkönyvek szerint 1,2 milliárd köbméter vizet bocsátottak le folyamatosan a Sió csatorna zsilipén keresztül. Kezdetben a túl sok vízzel, később az aszállyal magyarázták a "jelenséget", az Országos Meteorológiai Szolgálat majd nyolc évtizedre visszamenő kimutatása szerint hasonlóan csapadékos, illetve száraz években sem következett be az, ami most történik a Balatonnal. Az esős ősz ellenére november végére már csak huszonhárom centiméter volt a víz a siófoki 0 mérőpontnál a kívánatos száz helyett. Ezekben a napokban a tavaszi szintemelkedés után ismét csökkenni kezdett a víz, noha "medárdosan" esett az eső. A vízgyűjtő területen belvizes tavak alakultak ki. Az új vízügyi szabályozás koncepciója is azt tartalmazza, hogy a Balaton vizét a beruházók építési elképzeléseinek érdekében alacsonyabban tartsák a korábbinál. Sőt a vízügyesek számolnak a mostanihoz hasonló esőzésekkel, ezért a Sió csatorna áteresztőképességét az eddigi sokszorosára növelnék.

Miközben a Balaton partján élők aggódva figyelik a vízszintet, az ökológusok vészharangot kongatnának a Balaton károsodása miatt - ám alig hallatszik a szavuk -, a civil egyesületek a politikusokat, kormányzati hivatalokat ostromolják a törvényesség betartását követelve. Nem sok sikerrel. Ezért elkészítették jogi keresetüket, amelyet az EU luxemburgi bíróságához nyújtanak be, hogy ott megállapítsák a jogszabályok megsértését. Céljuk az, hogy a Balatont megóvják a mederszűkítéstől, és megőrizzék a nádasokat.

Moldoványi Tibor