ZSIGOVITS EDIT RIPORTJA

Balatonharács

- a tó szétlopásának története -

Felbolydult a Balaton: az emberek riadtan futkosnak, nézik a pusztítást, a munkagépeket, a kupacokba kimart nádmaradványokat, a félig kész, hivalkodó, luxusapartman-házakat, s nem értenek semmit. Mutogatnak, kérdezgetnek, néha sírva fakadnak meglett férfiak is, feljelentenek, rohannak a polgármesterekhez, remélve, hogy megállíthatják a Balaton mentén megkezdődött őrületet. A tájékoztatásra, hogy a történteket törvény és kormányrendelet szabályozza, átkozódnak: "A rohadt kommunisták ellopják a Balatont is." Majd hallván, hogy mindezt a Fidesz-kormány készítette elő, a legjobboldalibból is kitör a düh: "Dögöljenek meg ők is!"

Az első tavaszi kirajzáskor rettenetes meglepetés érte szinte mindenütt a tóhoz kötődőket. Több évtizede megszokott, megszeretett parkok, gondozott sétányok, szabad strandok sok helyen máris bekerített építési területek. Balatonszabadiban egy tábla hirdeti: a hat és fél hektár nyírfás ligetet "a 1527/1/2002 számú fakivágási engedéllyel" irtották ki. Továbbá, hogy "a kivágott fák pótlására 6,5 hektár erdőt telepítettek a siófoki önkormányzat által kijelölt területen" - OTP Ingatlan Rt. Dél-Dunántúli Területi Igazgatóság, Kaposvár. Az így nyert több mint egy kilométer hosszú parti sávot beépítik: "Ezen a helyen parkosított, rendezett ingatlanokat alakítunk ki. A munkálatok ideje alatt kérjük megértésüket." Itt egyébként, a korábbi, úgynevezett zagyfeltöltésen egyébként tilos kivágni az erdőt, a vonatkozó kormányrendelet (283/2002) azonban agyafúrt, a tiltás utáni mondatban már megengedő: ha ugyanannyi erdőt telepít másutt, övé a terület. Csakhogy a kettő nem ugyanaz. A Balaton parti sávjában egy-egy telek egyméternyi szakaszának piaci ára hozzávetőlegesen négymillió forint, ami össze sem vethető a valahol Somogy megyében beültetett - ha beültetik - akármilyen földdarab értékével. S számoljuk ki, a több mint egy kilométeres partszakasz hány milliárd lenne, ha meg kellene vásárolni. Hogy milyen konstrukcióban került magánkézbe az amúgy kiárusítási tilalom alatt álló állami terület, azt még nem sikerült felderíteni, de gyaníthatóan azonos elven cseréltek gazdát körös-körül a parti ingatlanok. Vélhetően az állami területet most vagy korábban kezelésbe kapta a település önkormányzata, amely azután apportként belépett vele valamely vállalkozásba. Kenesén így jött létre a központi helyen levő közpark megcsonkításával a Marina Jacht Klub, amelynek egyik felügyelőbizottsági tagja a helyi jegyző.

A Balaton 235 kilométeres partján 1976-ban, az első nagy feltöltési akció kezdetekor, az akkor készült tervek szerint kétmillió-hatszázezer négyzetmétert jelöltek ki feltöltésre. A déli oldalon túlnyomóan teljesítették is azt, s helyenként több száz méterrel nyomultak be a tómederbe. A feltöltést később a mindenkori vízügyi hatóság ösztönözte, sőt, kötelezte a parti magántelkek tulajdonosait, hogy maguk végezzék el a munkát. Különben "eltérképezte" a területet, amely többnyire dús nádas, nyílt víz volt. A partfalak nagyobb részét azonban maga a vízügy építette meg, üdülők, strandok előtt, ez mindenkor jó bevételi forrása volt. Ugyanebből a meggondolásból egyenesítette ki a déli partot, irtotta ki a nádat, rakta ki az iszapot (zagy), s hozta létre a zagyligeteket, amelyek a leírt módon most beépülnek. (Szegény Moldova György csak rezignáltan hallgatta a minap, hogy bekövetkezik, amit A Balaton elrablása című könyvében megírt.)

*

Józan ésszel nem is követhető, kiknek, milyen érdekeknek vetették oda újfent ezt a sérülékeny, jellemzően sekély vizű tavat. Hiszen a beépítettsége máris tűrhetetlen - hasonló példát édesvizű tónál nemigen ismerni. Az urbanizációs károk évről évre észrevehetőbbek, s talán csak a téli hónapok hatnak még jótékonyan a pihentetésére. A most megkezdődött hatalmas építkezéssel viszont esélyt sem hagynak regenerálódására. Siófok jár az élen. Az Aranyparton egymást érik a vadonatúj és összezsúfolt épületek. Hirdetésekben olvasható: 85, másutt 162 apartmanos monstre lakóparkok készülnek, mellettük ugyanannyi kocsinak betonfelület, a legszorosabban vett parti sávban. Nem menekül meg az Ezüstpart sem, sőt, a folytatás Földvár irányában ugyanez. Amint a helyet alaposan ismerő szakember megmutatta az egyes szakaszokat, kivehető, hogy az állami feltöltéseket hódították meg elsőként. A szétdúlt kempingek, gyerek- és vállalati üdülők látványa arra vall, azok már nem nyílnak meg a nyáron. Valakik megszerezték, majd valakik átjátszották azokat vállalkozóknak, legyen az a Bábolna Rt. vagy más cég. Mindnek képtelenség felderíteni az új gazdáját, de a táblák szerint - amelyek persze kinn vannak már - Procent Immobilie, Mobil Ingatlan Iroda, Pulzus Immobil Kft., Binder Rt. stb. névre hallgatnak a tulajdonosok. Õk az eladói például Balatonvilágoson az önkormányzattól megkapott 23 hektáros területnek a 7-es út mellett (Pulzus), s már "gyönyörű plázzsal" hirdetik magukat, amit azonban előbb még el kell rabolni a Balatontól. Pótolni kell a "lemaradást": amit három évtized alatt nem végeztek el, most nekiesnek.

*

A tervek persze rejtettek. A 2000-ben elfogadott úgynevezett Balaton-törvény és a már a Medgyessy-kabinet által hozott kormányrendelet végrehajtási szakaszában - tehát most - mindezt nyilvánosságra kellene hozni, a rendelet 19. §-a szerint még a kormány honlapján is meg kellene jelentetni. Nagy Sándor államtitkár, aki a MeH-ben a településfejlesztésnek s így ennek az elképesztő tervnek is felelőse, füle botját sem mozdította a civil szervezetek figyelmeztetésére, miszerint törvényességi mulasztásban vannak. Mások sem rebbentek meg. Kóródi Mária sem, aki a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium élén a 2000. évi CXII. törvény Balaton-part rehabilitációjának elkeresztelt fejezet jelenlegi gazdája. Hónapokig azt lehetett hinni, egyikőjük sem tudja, mit készítenek elő azok, akiket az előző kormánytól örököltek. A MeH-ben például az a Szaló Péter - s mellette Gerzanits Annamária - vitte tovább a Balaton-ügyet, aki Torgyán József minisztériumában kimunkálta, majd azt a parlamentben szakmai részről előterjesztette három éve. Kóródi Mária minisztériumában ugyanaz a helyzet. Haraszthy László és Schmuck Erzsébet államtitkár-helyettesek egyaránt ott bábáskodtak a törvény előkészítésénél. Most miért szólnának? Jóllehet Haraszthynak pontosan tudnia kellene, hogy az 1996-os természetvédelmi törvényt az első betűtől az utolsóig megsértették, ha mással nem, most a kormányrendelettel. Egyetlen pontot ki sem lehet emelni, mind hatályon kívül helyeződött, amint a 22/1998-as nádrendelet is. Az ugyanis szigorúan kimondja, hogy a nádasokban, azaz: "az ingatlan-nyilvántartásban szereplő művelési ágra tekintet nélkül minden földterület, amelyet nád-, sás-, káka-, valamint kísérőfajokból álló növényzet borít" (9. § 1. pont) mindenféle beavatkozás, kotrás, feltöltés, építés, vízi állás, csónakút, horgászhely létesítése tilos. A 283/2002-es kormányrendelet azonban már azt írja le: "A strandok előtti partszakaszon a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek korlátozhatják a nádas terület kiterjedését, olyan mértékben, hogy a nádas ne akadályozza a vízre való közvetlen kijutást." De ki lehet irtani a nádat csónak- és hajókikötőkhöz, sportcélú létesítményekhez is. A törvény 38. §-a megengedi ugyanis a nád elpusztítását 30 méter széles bejárók, közhasznú csónakkikötők, fövenyes partszakaszok érdekében.

A törvényességi mulasztás nyilvánvaló, hiszen a törvénnyel és a kormányrendelettel éppen azokat a környezetvédelmi fogódzókat semmisítették meg, amelyekkel még fel lehetne lépni a Balaton érdekében. A hivatásos és a környezetvédelmi alapokból jó pénzeket elnyerő környezetvédők meg hallgatnak. Kling István, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Hivatal vezetője írásba adta, hogy ő majd akkor lép fel, ha a törvényt megsértik. Ám éppen ez a baj: ha betű szerint betartják a törvényes előírást, lőttek a természetvédelemnek. Ugyanígy jár el Kovács Béla, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, aki nem átallott az idézett nádrendeletre hivatkozni, miközben tudta, hogy a decemberi kormányrendelet megszüntette annak érvényét. Így a beruházók biztonságban érezhetik magukat, már neki is estek a nádasoknak. Balatonfűzfőn hatalmas pusztítással és megdöbbentő látvánnyal kotorják egy vitorláskikötő helyét, az iszapot a parti zagyligetbe és a nádasba nyomva. (A kikötőt Vitézy László filmrendező és Vitézy András volt miniszteri biztos, volt BÁV Rt. ügyvezető testvére, a balatoni és adriai kikötőkben egyaránt érdekelt Vitézy Tamás építi. Egy 2003. január 20-i, az északi part polgármestereit összehívő értekezlet jegyzőkönyve szerint engedély nélkül.) Az iszonyodó emberek reszketnek az indulattól, s még a törvényt jól ismerő jogász is a polgármesterrel levelez, remélve, hogy ő majd véget vet a rongálásnak. Követeli tehát a kivágott fák pótlását, a még megmaradt nádas kitisztítását, miközben Gerzanits Annamária egy balatonfüredi fórumon bejelentette: a nádast Fűzfő és Balatonkenese között feltöltik. Mint mondta, hogy megerősítsék a vasúti töltést. Több mint félszáz ember előtt azonban azt már "elfelejtette" hozzátenni, hogy a Balaton-törvény megszünteti a kérdéses vasúti szakaszt (Kenese, Akarattya vasút nélkül marad) a löszfalak csúszás-mentesítésének ürügyén.

*

Az egész ügy kezelésének, eltitkolásának megalázó mellékkörülménye, hogy a hivatalnokok olyan válaszokat küldözgetnek, mintha rajtuk kívül mindenki gyengeelméjű volna. Az igazmondásnak még a látszatára sem adnak (több tucat levél a bizonyíték erre), és leveleiket Kóródi Mária aláírásával adják postára. A vízügyesek még Gerzanitsékat is felülmúlják a válaszaikkal, mondván, ők betartják a törvény 16. §-át, amely megengedi a tó töltését az éppen most megszüntetett jogi partvonalig (a siófoki vízmérce 0 pontjához képest 104,41 mBf vízszint által kimetszett vonalig). A törvény azonban nem mondja ki, hogy odáig fel is kell tölteni a Balatont, amint azt most értelmezik, s ahogy szándékoznak is megtenni. Ezáltal tovább szűkítenék a víztükröt, megcsonkítva a Balatont. Itt-ott, például Fonyódnál, nagy a "lemaradás", Balatonkenesén, Világoson "csak" egy-két kilométeren akarnak 30-40 métert elvenni a tótól. Főleg, sőt, mondhatni, kizárólag a magántelkek előtt, amit Szabó Mátyás, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője - Kóródi Mária bizalmából két hónapja miniszteri biztos - kedvtelve minősít "visszabontásnak".

Az ő szerepe akkor teljesedett ki, amikor a vészesen alacsony Balaton vízpótlási teóriájával előálltak. A tervet, hogy a Rábából, a Drávából vagy éppen a Murából vinnének vizet a tóba, neves szakemberek is felkapták, s erre ráugrottak a hivatásos környezetvédők is. Szabó Mátyás viszont ez ügyben akkor némult el, amikor január 24-én Kenesén, egy álságosan szervezett civil szervezeti tanácskozáson (a demokratikus eljáráshoz hozzátartozik a civil oldal részvétele is) bátorkodtunk váratlanul megkérdezni: miért is engedtek le 1,2 milliárd köbméter vizet a Balatonból 2000 októberéig? S egyáltalán, mi van a Balaton-törvénnyel? A kellemetlenkedés alapja, hogy Szabó Mátyás az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának keszthelyi kihelyezett ülésén "eldicsekedett", hogy teljesítették a tervet. Lezúdították a kívánt mennyiségű vizet, s kiürítették a tavat. A parlamenti jegyzőkönyv szerint Szabó Mátyás 2000. október 10-én azt mondta: "Gyakorlatilag az a tevékenységünk célja, hogy 70 és 100 cm között tartsuk a Balaton vízszintjét, (...) az elmúlt három évben 1,2 milliárd köbméter vizet engedtünk le a Balatonról. Gyakorlatilag a Balaton vizének 60 százalékát kicseréltük három év alatt." Ugyanott és ugyanakkor megemlítette még, hogy abban az évben váratlanul elmaradt a csapadék, s 2000 októberére, tehát a keszthelyi találkozó időpontjára, 59 cm lett a Balaton vizének a siófoki 0 ponthoz mért magassága. (Ez a hivatalos mérési pont, s korábban ideálisnak, 1997-től pedig vízügyi szabályzatba foglalva kötelezőnek a 110 centiméteres vízmagasságot jelölték meg. 90 cm alatt nem nyithatták meg a Sió-csatorna zsilipjét, amelynek kezelésére a mindenkori legfelső hatóság közvetlen utasítására kerülhetett sor.)

A nyilvánosságra került adat magyarázata e fórumot követően a csapadékos időjárás, Siófok árvízveszélye (!) lett, de Szabó Mátyás mindannyiszor letette a nagyesküt, hogy 2000 áprilisát követően soha többet nem nyitották ki a zsilipet. Az egész ország így tudja ma is. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, tehát a miniszteri biztos hivatala által készített hivatalos vízállásjelentések azonban arról tanúskodnak, hogy az óriási megcsapolás megszűnt ugyan, de a Sió első vízmérő állomásán, Kilitinél, ahova csak és kizárólagosan a Balatonból folyhat víz, 2-3 méter magas víz jelent meg hónapokon, sőt éveken át. A vízügyi összesítések szerint 2000 áprilisa után is folyamatosan vezettek le 10-25 cm vizet, a keszthelyi drámai bejelentés napjaiban is, amivel akkorra, november 25-re a Balaton vízállását 52 cm-re "küzdötték le". Ez zajlott 2001-ben is. A szárazra forduló időjárás ellenére szinte megszakítás nélkül 15-30 cm vizet eresztettek le a Sión. A tó vízszintjének minimuma két évvel ezelőtt tartósan 53 és 57 cm között mozgott, s ha véletlenül 80 cm fölé "duzzadt", rögtön 40 cm-es víz jelent meg a Sión. Így 2001-ben, majd 2002-ben tartósítani tudták a 60 cm körüli vízmagasságot. (Internetes csevegők állítják, idén is "mozgott" a Sió, amelynek a hivatkozott állomásán, ha zárva tartják a zsilipet, 0-5 cm víz pang.)

A szándékosság nyilvánvaló, a kérdés csupán az, ki intézkedhetett így, és mi célból. Az első kérdésre a Fidesznél a válasz, a másodikra meg magyarázat lehet, hogy a 2002-es decemberi kormányrendelet utasításokat ad a kártalanítás, kisajátítások előkészítésére is. Túl sokat azonban nem szántak a megcsonkított parti telkek gazdáinak, ezért 2002 októberében, amikor a Balaton vízszintje mindössze 37-42 cm volt, felmérették a víz nélkül maradt meder parti szárazulatait. Ezzel elérték, hogy bár ma még ezrek tudják úgy, közvetlen vízparti telkük van, olyan többnyire már nem létezik. Így az ingatlanuk a töredékét éri, mint a piacon jegyzett, s fentebb idézett, partmenti méterek négymillió forintja. A törvényben 2002. december 31-i hatállyal előírt partrehabilitáció-tanulmánytervnek is ez a térkép - tehát egy abnormális vízszint mellett felvett helyzet - lett az alapja. (Mivel ez a tény kimeríti a közokirat hamisítás gyanúját, az ügyben ügyészségi feljelentés is történt.)

*

A tó vízszintje alacsonyan tartásának még egy haszna van: kényelmesebben dolgozhatnak a parton, ahol már most szakadatlanul meregetik ki az iszapot, náddal elegyesen, hiszen a tervek szerint 99 kikötőt építenek majd a Balatonon. S ehhez sok helyen bele kell vágni a tóba - Siófoktól Földvárig (gyaníthatóan tovább is) mintegy ötszáz méterenként dolgoznak a markológépek. Ha nincs víz, könnyebb új védműveket, a központi parkokból kiszorítottaknak úgynevezett közsétányokat építeni, sok helyütt a még meglevő nádasban. (Zánkán négy méter széles "bicikliutat" betonoztak bele a parti, eddig védett növényzetbe. A felháborodott helybeliek gyanúja szerint ez lesz a luxusvillák gépkocsiútja, amit a kormányrendelet szintén megenged, lévén, hogy a nád mögött erre a célra 20 méter széles sáv vehető igénybe.)

Az elmeháborodás tünetei úgy bontakoznak ki, ahogy sorra veszszük a törvény és a kormányrendelet megvalósuló "alkotásait". Ezek gyöngyszeme a szárszói magaspart betonkoronája. Feltehetően ez a garancia ahhoz a "projekthez", amely szerepel a Nemzeti Fejlesztési Tervben is, így eljutott Brüszszelbe, hogy majd EU-s pénzen tegyék tönkre többek között a kenesei-aligai földtörténeti emléket, amúgy a biológiai sokféleség tárházát, a löszfalat. Oszwald Tamás, a geológiai főhatóság vezetője, kormánytanácsadó, a Balaton-törvény egyik előkészítője még büszke is rá, hogy a Balaton-mentén is megvalósítják a felszíni csúszásmentesítést. Erre hivatkozva szüntetik meg a kenesei vasútvonalat, ahol ugyan száz éve nem volt komolyabb gond a homokfallal, ám Fűzfőtől Balatonvilágosig új, panorámás beépítésre nyílik alkalom. Különösen, hogy tervek szerint a 71-es utat is hátrább helyezik, az akarattyai dombok mögé. A Brüsszeltől ígért több mint ezermilliárd forintból futja a terv végrehajtására, minthogy a régiófejlesztésnek ez is része. A 70-80 méter magas homokpartra gyógyüdülőszállótól kezdve minden elfér, Oswald Tamás azonban arra már nehezebben tudott válaszolni, miért van a törvény mellékletében felszíni csúszásveszély bejelölve Tihanyban, a Badacsony bazaltkő hegyén vagy a somogyi dombokon. Hacsak nem akarják kiiktatni emberi beavatkozással az amúgy sem tisztelt természetvédelmet, s nyitják meg a lehetőséget a törvényben már megengedett 500 és 1000 négyzetméteres lakócélú épületek felhúzásához a hegyoldalon. Esetleg a csúcson. A főgeológus nem is tiltakozott e feltételezés ellen.

A törvény ugyanis a part megszerzése mellett a környező magaslatok beépítésére is lehetőséget nyújt, nem akárhogy. Ha valaki igazolja, hogy rendelkezik két hektár szőlővel vagy ugyanannyi pihentetett földdel, s ahhoz hozzáír bárhol fekvő területeket, egy százalékot, azaz ötszáz négyzetmétert beépíthet bármivel. Gyümölcsös címén ugyanez megtehető, ebben az esetben - hasonló enyhe feltételek mellett - három hektárt kell szerezni, mellé bejegyeztetni területdarabokat, s épülhet az ezer négyzetméteres lakópark, akár a Káli-medencében is. Ott a helybeliek és művészek korábban is hiába tiltakoztak útlezárásokkal egy tervezett "gyümölcstároló" építése ellen. A kúria elkészült, s virít az eddig érintetlen szépségű domboldalban. A hegyek öblében nyugvó medence amúgy is veszélyben van, mert a törvény "elfelejtette" levédeni, s nagy része "egyéb hasznosítású területnek" van megjelölve. Ami a törvénynek és kormányrendeletnek szintén sötét pontja, ugyanis ma senki sem tudja, hogy mit takar e megjelölés. Hogy mi épülhet meg ennek örve alatt sokfelé a Balaton mentén, így Somogyban is, azt csak azok tudnák megmondani, akik a törvény előkészítésénél bábáskodtak. Mert az ma már tettenérhető, hogy előzetes szándékok rögzítődtek a paragrafusok mögött. Például háttértelepülések léptek fel 1999 táján, s jelentették be igényüket egy-egy partszakaszra. Azokat idővel meg is szerezték, a 2000. évi 112-es törvényben már úgy szerepelnek, mint Balaton-parti vagy partközeli települések.

Tizenegy község kapott ilyen rangot, amivel ők nemcsak részesedhetnek a mostani leosztásból, hanem belterületbe vonhattak a beépítéstől eddig megmenekült külterületeket, az északi parton jellemzően nádasokat. A vízügy abban segített, hogy minél nagyobb szárazulatok és feltölthető területek legyenek belőlük, miután vonalzóval kiegyenesítette az öblöket. Tihany mellett a Bazsi-öblöt ugyanúgy, mint a balatonrendesit. Visszatérhetünk itt Szabó Mátyás kedvenc mondására, hogy ők csak az úgynevezett szennyzugokat tüntetik el a partrehabilitációval. Szívükkel is vízügyi szakemberek szerint azonban ez röviden a tó halálához vezet, amint a gátlástalan vízleeresztés is. A többnyire már csak az északi partot kísérő "rendezetlen" partok - amelyekbe belelógnak a füzesek, s búvóhelyük sokféle állatnak, madárnak, védett növénynek - képezik a Balaton árterét, a nádasokkal együtt. A fölös víz odaáradhat ki esősebb évszakban vagy jégolvadáskor (a Tiszán ugye sokszáz milliárdért most állítják vissza ezt a szabályozó rendszert). Ha "rendezett", azaz körbebetonozott partot csinálnak végestelen végig, akkor ez megszűnik, s a Balatont valóban, mint egy zárt teknőt, mesterségesen kell táplálni és levezetni belőle az időnkénti felesleges vizet. Az életét a Balaton mellett eltöltő vízügyes öngyilkosságnak minősítette a szennyzugok megszüntetését, hiszen szerinte azzal egy klorofikált, az öntisztulástól megfosztott tavat hoznának létre, amelynek a vize idővel csatornalé-szerűvé változnék. Õ azt ajánlja, ha rehabilitációt, vagyis valódi javítást terveznének, akkor éppen ellenkezőleg, a déli, nagyjából végig bebetonozott partokat is meg kellene törni mesterséges szennyzugokkal. Oda kicsapódna az a mocsok, amely most a kőfalak előtt kavarog gusztustalanul, s az önkormányzatok az egy helyen összegyűlt szemetet rendszeresen kiemelhetnék, elszállíthatnák. Szabó Mátyás és társai azonban ebben is csupán végrehajtók, hiszen egy 2001-es kormányhatározat szintén feladatként tűzte ki a szennyzugok megszüntetését, legkésőbb 2005. december 31-ig.

*

Az egy-egy területre lecsapók azonban nem hagynak ennyi időt a Balatonnak. Fövenyesen a nád mögött máris lerakták egy feltehetően luxushalásztanya bungalóinak az alapjait, vagy nyolcszáz méter hosszban. S talán megvárják a nyár végét, hogy a "zavaró" vegetációt egy szálig kipusztítsák. Kenesén hatalmas zagyülepítőt alakítottak ki egy parti erdő helyének feltöltésére, a terület ma már Szeremley Huba érdekeltsége. A titkolt-takargatott tervelőkészítés tehát még be sem fejeződött (mondanak időpontokat, mostanában június végét, július közepét), ez után kellene a helyi rendezési terveket megszerkeszteni, elfogadni, a Balaton bekerítése azonban már megkezdődött. Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács jelenlegi MSZP-s elnöke szerint több mint ötszáz nagyberuházás pályázatát már jó előre elfogadták, s 2002 májusáig csak turisztikai célokra sok milliárdot kaptak meg a magukat hirtelen balatonivá maszkírozó cégek. Minőségi- és borturizmus címén wellness-, konferencia- és egyéb termeknek, gyógyüdülőszállóknak most rajzolják meg a helyet garmadával. S a VÁTI Magyar Településfejlesztési és Urbanisztikai Kht. szerkesztői izzadságos munkával "hozzáapplikálják" a gyalogutakat a "faházas bugrisoknak", ahogy egy helyi önkormányzati tótumfaktum elszólta magát. Azt találta mondani: "Tudjuk, kik szerezték meg negyven évig a partot. Most mi jövünk, a faházas bugrisok meg húzzák meg magukat hátul." Az első sor, a kirakat az újgazdagoké meg a jól fizető, "minőségi" turistáké.

Mindez történik akkor, amikor világszerte megcsappant a barangolási kedv, s vészesen csökkent az érdeklődés a Balaton iránt - hazai viszonylatban is. A víz szándékos leeresztésével alaposan megrongálták a hírét, s a helybeliek közül többek - akik riadtan vagy korrumpáltan, nyakukat behúzva hallgatnak - keserűen mondogatják, ők szintén a horvát tengerpartra pályáznak a nyáron. Hogy épeszű érvek megállíthatnák a balatoni "rehabilitációt", arra nincs semmi jel. Esetleg a törvényességi hibák mentén fogható meg, ha jogállamban élünk. (Civil szervezetek az Alkotmánybírósághoz is fordultak.) Az előző és az új vezetés cinizmusa azonban megbosszulhatja magát, mert a rettenetes terv kibontakozásával az emberek elkeseredése nemcsak a Balatontól, de a politikától való elfordulásba is átcsaphat. Utóbbi esetben pedig a szerényebb, de a dúsgazdag házak is olyan sorsra juthatnak, mint a balatonfüredi rémisztő görögfalu-torzó.

Vízállások a Balatonon 1999-2002

A múlt század közepétől a Sió-csatorna zsilipjével szabályozzák a Balaton fölös vízkészletét. A sokévi gyakorlatot foglalja össze Szesztay Károly, a műszaki tudományok doktora korábbi tanulmánya (A Balaton hidrológiai viszonyai), amely jelenleg is irányadó. A tanulmány fontos megállapítása, hogy ötven év statisztikai átlagát figyelembe véve a leeresztés átlaga 12 köbméter/sec. Ha az átlag vízleeresztést ennek másfélszeresére, 19 köbméter/sec emelnék - jegyzi meg a szerző -, az elkövetkező évtizedekben a tó gyakorlatilag teljesen eltűnne. A tanulmány a vonatkozott fél évszázadra azt is megállapította, hogy a Balaton évi közepes vízállásának ingadozása viszonylag kicsi, plusz-mínusz 6 cm, ami a Sión lefolyó vízmennyiségek gondos szabályozásával hatékonyan csökkenthető. A Sióban a lefolyó víz magassága évi átlagban 51,9 cm volt. Szesztay Károly szerint már januárban előre jelezhető a májusi legmagasabb vízállás, annak szabályozása tehát tervezhető. Leereszteni csak akkor érdemes, ha a tavaszra előjelzett időjárás miatt a tetőzés magasabb az előírtnál. Érdemes tekintettel lenni arra is, hogy szélsőségesen száraz időszakokban se csökkenjen a vízállás a megengedett szint alá.

*

A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Dunakiliti-Alsó 003601 kódszámú mérőállomásának hivatalos mérési lapjai szerint 1999-ben a Balaton vízszintjének egész évi átlaga 106 cm volt, a legalacsonyabb szintet, 81 centimétert pedig október 19-én mérték. Ugyanezen évben mindössze 16 napig volt zárva a Sió zsilipje. A Sió-Kilitinél mért vízmagasság maximum 316 cm volt, de egész évben hatalmas víz zúdult le a Sión. Kilenc hónapig 203 és 316 cm között volt a maximum, ami azt jelenti, hogy a már 1998-ban megkezdett eljárást folytatva januárban 12 napig 3 méter fölött, majd 91 napig 2 méter fölött, 58 napig 1,5 méter fölött, 53 napig pedig 112-139 cm között engedtek le vizet. Kirívó 1999 augusztus közepe volt, amikor a 100 cm-es Balatonból 205-210 cm vizet engedtek le a Sión, ezzel 90 cm alá szorítva a Balaton vízszintjét.

2000 januárjától április végéig folytatódott a nagy leeresztés, januárban a minimum is elérte a 214 centimétert, a maximum pedig 296 cm volt Sió-Kilitinél. 41 napig 2 méter fölötti vízszint haladt át Kilitinél, a maximum 305 cm volt. Eközben a Balaton 0 ponthoz mért magassága januárban 101 és 113 cm között, februárban 98 és 105 cm között mozgott. Áprilisban ismét sok víz folyt le a Sión, a mérési ponton átlagosan 140 cm volt a vízmagasság, a maximum elérte a 196 cm-t. Mindeközben a Balaton vízszintje átlag 108 cm volt. Május-júniusban 21 napig 10-45 cm, július 3-tól augusztus végéig pedig - egy nap kivételével - folyamatosan átlag 25 cm vizet engedtek le, miközben július-augusztusban a Balaton vízszintje először 75, majd 63 cm-re csökkent. Szeptemberben négy napig folyt le 10-20 cm víz, és október 1-től november 15-ig is folyamatos volt az által 10 centiméteres vízleeresztés. (Szabó Mátyás ekkor számolt be a drámai helyzetről.) A Balaton vize 2000. november 25-ére 52 centiméterre csökkent, ez volt év minimuma. Az év utolsó négy hónapjában az átlag magasság 60-66 cm volt.

2001-ben a bekövetkezett szárazság ellenére sem állt meg a Balaton lecsapolása. A tó vízszintátlaga egész évben 61 és 93 cm között mozgott, négy hónapig 53-57 cm volt a minimum. Ennek ellenére három hónapig, január 8-tól március 28-ig megszakítás nélkül eresztettek le átlag 15 cm vizet a Sión. Áprilisban zárva tartották a zsilipet, május 21-től október 6-ig viszont - a száraz és forró nyár és a vele járó párolgás ellenére - folyamatos volt a vízleeresztés. Nagy átlagban 15 cm-t, 13 napig azonban 20, 25, 30 és 40 cm-t eresztettek le. A Balaton vízszint-minimuma ezekben a hónapokban 53 cm, az átlaga 63-80 cm volt. Amint azonban a tó vízszintje meghaladta a 80 cm-t, máris nagyobb vízmennyiség folyt le a Sión. Június 1-jén például a 85 centiméteres vízállású Balatonból 40 cm. E művelettel 2001 második felére tartósították a 60 cm körüli vízmagasságot.

2002-re nem áll rendelkezésünkre Sió-Kiliti mérési táblázat (beszerzése folyamatban van), a Balaton átlagszintje azonban a téli hóolvadás után sem mutatott változást: a maximum 78 cm volt, az is mindössze két napig, május 14-15-én. Ez évben ekkor volt a Balaton a legmagasabb. A minimumot október 10-én mérték, mindössze 37 cm-t. Szeptember elejétől október közepéig 40 cm körül tartották. Ekkor mérték fel a partmentén a víz szélét, illetve az ott megjelent szárazulatokat. Ez a felmérés képezi a jövő rendezési terveinek alapját.